Alig akad egy-két vendéglő a Balaton-parton, ahol cigányok húzzák a talpalávalót. Pedig néhány évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt egy jó étterem cigányzene nélkül. Egy cigányzenekar tartása többmilliós kiadást is jelenthet az éttermeknek, beleértve a bér- és szállásköltséget, valamint a szerzői jogdíjakat.

Vörösbort ittam az este – hangzik az egyik siófoki vendéglő teraszáról, vacsoraidőben. Húzza a prímás, a bőgős, fújja a klarinétos. Lassan „indul be” a közönség, két fiatal lány feltehetően az előző esti buli hatására John Travoltá-s fejbillegetésbe kezd. Nemhiába mondja a banda vezetője, Lakatos Sándor: a fiatalok nem értik a cigánymuzsikát. Ha ismernék, tudnák: ezekhez a ritmusokhoz inkább az ujjcsettintés párosul, mintsem a Szombat esti lázból kölcsönzött diszkós mozdulatok huszonegynéhány évvel ezelőttről.

Persze a nyolcvanas években még jobb soruk volt a cigányzenészeknek. Siófokon nyolc-tíz étteremben is banda muzsikált, most kettőből hallatszanak az édes-bús vagy éppen mulatós dallamok. A vasúti felüljáró lábánál lévő vendéglőben zenél Lakatos Sándor és zenekara. A csapat a város és a helyi cigány kisebbségi önkormányzat támogatásával alakult. Mind a hatan képzett zenészek. – Egészen pontosan magasan képzettek – kontráz rá az első prímás együttes-vezető. Egykor a Rajkó együttesben játszottak, és konzervatóriumba jártak. De hiába a családból is hozott zenei múlt, az elmúlt években alig találtak maguknak munkát.
– Szomorú, de ma már marketing nélkül nekünk sem megy, pedig tizenöt-húsz éve még az is természetes volt, hogy szakszervezetük volt a cigányzenekaroknak. A szervezőnk, Mester Zsófia nélkül nekünk sem menne.

– Egyre kisebb az igény a cigányzenére, pedig hozzátartozik a kultúránkhoz, hungarikum – fejtegeti Bari László, a zenekar nagybőgőse. – Főleg az idősebb korosztály figyelmére számíthatunk. Szemkontaktust tartunk a vendégekkel, és ha látjuk, hogy tetszik nekik a muzsika, akkor odalépünk az asztalhoz.

– Megtiszteltetés, ha a prímás odamegy a vendéghez – állítja Lakatos Sándor, aki arról is beszél: ha már a megalakulásukat segítette a város, igyekeznek Siófokot képviselni. Zenélnek a városi rendezvényeken, péntekenként délben pedig a vasútállomás előtti park zenepavilonjában muzsikálnak, Kálmán Imre szobra mellett.

A cigányzenéhez persze éttermi miliő sem árt, egy pizzériában vagy egy trendi vendéglőben nevetségesen mutatnának a roma muzsikusok. Siófok egyetlen műemlék éttermében is húzzák a talpalávalót. A tulajdonos, Kissné Sánta Éva azt mondja: míg tavaly nyáron nem csalogatta a vendéget az étterembe a cigányzene, addig idén már megkérdezik, melyik este játszik a zenekar.

Egy cigányzenekar tartása magas költséggel jár. Számos tóparti étterem, ahol korábban szólt a cigánymuzsika, ezért sem tart zenészeket. Ráadásul a vendégkör is megváltozott, a turisták sem igénylik már annyira ezt a zenét, mint a hőskorban. A siófoki Verhás Attila szerint utóbbiról maguk a zenészek is tehetnek. A vendéglősnek nincsenek túl jó tapasztalatai a cigányzenészekről. Azt mondja: 18 évig dolgozott roma zenekarokkal, és gyakorta túlzott rámenősséget tapasztalt tőlük. A vendégeknek sokszor terhes volt, hogy addig nem állt a prímás odébb az asztaltól, amíg nem kapta meg a borravalót. Előfordult az is, hogy a csörgő valutát nem fogadták el, csak a zizegő papírmárkát.